Wenckheim-kastélyok

Régi eredetű família sarja. A családtagok a Hund törzsből származtatták magukat. I. Ferdinánd német-római császár 1559-ben emelte nemesei sorába Wenck Dánielt. Wenck Keresztély János 1748. április 27-én - a Wenckheim családnév egyidejű használatával - osztrák örökös lovag lett. Wenckheim József (1733-1803) és fivére, Xavér Ferenc (1736-1794) 1776. december 18-án osztrák bárói rangot, 1781. április 7-én magyar indigenatust nyert, amit az 1790:73 törvény cikkelyezett be. József ezenfelül még osztrák grófi méltóságra is emelkedett (Bécs, 1802. április 9.). Fia, Wenckheim Ferenc Szerafin (1785-1838) a család ifjabb grófi ágát alapozta meg. Császári királyi kamarás, a pápai Krisztus-rend lovagja volt. Birtokába tartozott a gyulai vár, az eleki, dobozi, gyulai, vésztői uradalom. Békés vármegyében aljegyzősködött, később a magyar királyi udvari kancelláriánál viselt hivatalt, végül a birodalmi kancelláriához került. Erdődi gróf Pálffy Borbálától (1787-1862) négy fia született: József, Károly (1811-1891), Antal (1813-1864) és Rudolf (1814-1889). IV. Gróf Wenckheim József Gróf Niczky Máriával (1812-1837) 1834-ben kötött házasságából két gyermek - Gyula (1835-1905) és Stefánia (1837-1917) - származott. 1838-ban, özvegysége második évében pribéri és vuchini Jankovich Stefániát (1814-1878) vette feleségül.

IV. Gróf Wenckheim József jogi tanulmányai befejezése után Pozsony vármegye jegyzőjévé választotta, császári királyi kamarás és a kőszegi kerületi királyi tábla közbírája is volt.

IV. Gróf Wenckheim József neve a Békés vármegyei tisztújítások sorában először 1840-ben fordult elő. Az 1840. november 23-ra kiírt restauratión a főispáni helytartó jelölte ugyan az első alispánságra, ám a rá leadott 15 szavazat meg sem közelítette Novák Antal 464 voksát. Ehelyett a rendek akaratából kifolyólag Békés vármegye másodalispánjává választották meg, a hivatali esküt a folytatva tartott restauratio másnapján, november 24-én tette le. Meg sem várva a következő tisztépítés három éves időhatárát, már 1842. június 13-án benyújtotta lemondását, és a családi körülmények szülte okai nyomósságánál fogva" kérte felmentését. A megyei elöljárók meglepetten olvasták a másodalispán elhatározását a két nappal későbbi közgyűlésen, és hivatala további folytatására szólították fel Wenckheimet. Bíztak benne, hogy a gondok megoldódnak és szerencsés kimenetelt vesznek. A grófot azonban nem lehetett szándékától eltántorítani. A főispánhoz írt levelében (Gyula, 1842. július 2.) is előadta körülményeit, arra kérte Károlyit, hogy fogadja el leköszönését, és a következő közgyűlésen mentse fel állásából. A főispán egy hónappal később intézkedett az ügyben. Pestről, augusztus 1-jén utasította az első alispánt, hogy az újabb lemondást terjessze a rendek elé. Novák Antal eleget tett Károlyi intencióinak és a szeptember 19-i generalis congregatión sajnálkozva bár, de elfogadták a lemondást. Annak érdekében, hogy a közügyek hátramaradást ne szenvedjenek, Simay Kajetánt bízták meg az alispáni hivatal körébe tartozóknak ideiglenes folytatásával".

A másodalispáni hivataltól megválva IV. Gróf Wenckheim József a családi birtok irányításának szentelte magát. A vármegyei bizottmány tanúbizonysága szerint (Gyula, 1849. április 14.) a szabadságharc idején a haza iránti kötelességét mint jó polgár teljesítette. Édesanyja és testvérei távollétében igazgatta a közös birtokot, nemzetőrként is harcolt, de tehetsége szerint minden más módon előmozdította a haza ügyét. Az aradi önkéntesek ágyújához lovat ajándékozott, készpénzt ajánlott fel, a lovardát lőszerraktárnak alakította át, a hadifoglyok számára is külön épületet biztosított. Hármasfogatával fuvarozásokat bonyolított le, így könnyítve a magyar tábor élelmezését. 1849 áprilisában 1200 forint adót előlegezett meg a honvédek felszerelésére. A forradalom és szabadságharc idején tanúsított magaviselete tisztázása érdekében 1850-ben vizsgálatot folytattak ellene, 1850. július 20-án amnesztiát kapott. Az országgyűlésnek 1861-ben, 1865-1868-ban jelen lévő, 1869-ben meghívott főrendi tagja volt.

IV. Gróf Wenckheim József az 1840-1842 között viselt másodalispáni méltóságot leszámítva nem vállalt közszereplést Békés vármegyében. A jótékonyság azonban a későbbiekben sem állt távol tőle, 1858. április 1-jén vallási és lelki célokra alapítványt tett a gyulai katolikus plébánián.

Gudenus, 4. köt., 1998. 249. p.; Gyulán, a Kolera temetőben temették el 1869. augusztus 30-án. RKP, Gyula, ker. akv. 1809. szept. 9.; uo., hal. akv. 225/1869.

Nagy, 12. köt., 1865. 138-139. p.; Gudenus, 4. köt., 1998. 249-255. p.; Gróf Niczky Mária csillagkeresztes hölgyet 1837. április 10-én Kőszegen temették el a dozmati beszentelés után a nemzetségi sírboltban. BML V. A. 101. b. sz. n. ir./1837; RKP, Gyula 23/1838; BMK RK 68/I. 106. p.; Hankó József, 2000. 32-33. p.; Az 1848-1849. évi, 2002. 1095. p.