Wenckheim-kastélyok: Czárán Gyula életrajza
 
 
 
KEZDŐLAP / LINKEK / CZÁRÁN GYULA ÉLETRAJZA
Czárán Gyula (1847-1906)

A településhez (Menyháza - Moneasa) szorosan kötődik az örmény származású Seprősi Czárán Gyula neve, akit a Bihar-hegység legvadregényesebb részein áthaladó ösvények nyomvonalának kijelölése, kiépítése miatt a természetjárás apostolának is neveznek.

Czárán Gyula 1847. augusztus 23-án született Seprősön. A családja 1830-ban vásárolta az ott található birtokot, ami több ezer hektár kiterjedésű volt és az egész község környékét elfoglalta. Pesten és Bécsben jogot tanult, de apja megbetegedése miatt tanulmányait megszakítva visszatért Seprősre, a birtok ügyeit intézni. Ebben az időben kezdett ismerkedni a szomszédos hegyekkel, és ekkor fedezte fel Menyházát is, mint jó kiindulópontot az Erdélyi Szigethegység bejárására.
A természetet később annyira megkedvelte, hogy negyvenes éveiben járva, beiratkozott a Selmecbányai Erdészeti és Geológiai Egyetemre, amelyet később el is végzett. Ezt követően a seprősi birtokot - ami jövőjét volt hivatott biztosítani - részben bérbe, részben pedig eladta, és az így kapott összeget a hegyek meghódítására és barátságosabbá tételére szánta. Menyházára költözött, ott bérelt egy villát magának.

A század végén, az ekkor születő turistamozgalom egyik vezéregyéniségévé vált, barlangkutatással és körutak kidolgozásával foglalkozott. Ezeken kívül nagyon sok pénzt áldozott arra, hogy a helyi mócoknak is munkát adva, hegyi ösvényeket vágjon a vadonba, sziklákba, erdőkbe és oszlopokkal, táblákkal jelezze ezeket. Létrákat és kábeleket szerelt a nehezen megközelíthető részekre; barlangok bejárataihoz, barlangon belüli átjárókhoz. Egyik nagy és kedvenc munkája a Galbina völgy "kiépítése" volt.
Gyakran rendezett nagy mulatságokat az arra járó kiránduló csoportoknak. A helyi lakók eleinte -nagy bajusza és pofaszakálla miatt- szőrös hegyi manónak nézték, később megszerették és mindenhol barátsággal fogadták. Sokan közülük pénzt is kaptak tőle, hogy mindig készenlétben álló lovakat tartsanak a turisták részére.

Telente Czárán hazautazott Seprősre a családi házba, ahol szép zongorajátékával sokat mulattatta a családot.

A XX. század elején történő erdőkitermelések sok munkáját tönkretették. 1905-ben a Galbinában történt erdőírtások látványa után Czárán szomorúan tért haza Menyházára telelni, és - meglehet, hogy bánatában - 1906. január 5-én szívinfarktusban hirtelen meghalt.

Dr. Ruzitska Béla feljegyzéséből:

"1905. augusztus 3-tól 21-ig egész családommal Biharfüreden nyaraltunk, és akkor feleségemmel, továbbá a biharfüredi vendégek közül Veres L. festőmuvész és Fekete tisztviselő ösmerőseinkkel felkerestük a Galbinában tartozkodó Czárán Gyulát, aki akkor onnan nem jött el Biharfüredre, hanem őszig gyönyörködött még egyszer a favágás miatt pusztulás veszélyének kitett, szeretett Galbinájában. Vele újra bejártuk a Galbina körutat, de észrevettük rossz kedvét és levertségét, mert az erdoírtás a közelben javában folyt. A galbina alsó részében a duzzasztógát is elkészült, valmint egy nagy csúsztató facsatorna lefektetéséhez is hozáfogtak már... E kiránduláson mindnyájunknak feltűnt, hogy habár Czárán mindenkihez nagyon kedves és közvetlen volt, mégis bizonyos bágyadtság, levertség volt rajta észlelhető. Lassan járt, hamarabb fáradt. Mi azonban ezt annak tulajdonítottuk, hogy turistaalkotásainak elpusztulása okozta ezt a kedvetlenséget és levertséget..."

Czárán az első hó lehullása után embereivel elindult Belényesre, ahonnan december 2-án, útközben Menyháza felé, még egyszer felkereste a Galbinát, munkássága hattyúdalát, hogy a befejezett erdővágás nyomán bekövetkezett erdőírtást láthassa.

Záray Jenő, az EKE aradi osztályának elnöke, az 1937-ben megjelent, A természetjárás apostola című könyvében írja:

"Gyenge a toll ahhoz, hogy hűségesen írja le azt a nagy fájdalmat, amelyet akkor érzett Czárán, amikor az ő mesteri alkotását, egykori küzdelmes harcterét: a Galbinát minden szépségétől megfosztva találta. A színpompás vidék oly siralmas állapotban volt, mintha csak mesebeli óriások ezrei taposták volna le, Czárán magába roskadt. Szemei megteltek könnyel. De azért nem lázadozott. Ökleit nem emelte a magasba. A szitkok és átkok özöne nem hagyta el ajkait. Megadta magát sorsának úgy, mint az édesanya, ki a világon legféltettebb, legkedvesebb kincsét vesztette el. Feldúlt lelkiállapotban, porig sújtva távozott az ő Galbinájától, nem is gondolva arra, hogy azt már soha többé nem látja viszont."

Forrás: Erdélyi Gyopár - az Erdélyi Kárpát-Egyesület közlönye 2001/1.

A CZÁRÁN GYULA ALAPÍTVÁNY HONLAPJA: www.eke.ro/czaran/index.htm



VISSZA AZ OLDAL ELEJÉRE

Minden ami Wenckheim...