Wenckheim-kastélyok: Könyvajánlatok
 
 
 
KEZDŐLAP / A KASTÉLYOK / KÖNYVAJÁNLATOK

50 éve (1962-ben) szűnt meg a Borossebes–Menyháza kisvasút

Gróf Wenckheim Frigyes a borossebesi uradalom 14. tulajdonosa 1892-től nagyarányú fejlesztésbe kezdett az uradalom szinte valamennyi területén.

A grófi család fő tartózkodási helye ugyan az ókígyósi, Ybl Miklós által tervezett kastély volt, borossebesi tartózkodásuk alkalmával az 1814-ben Waldstein által építtetett udvarházukban laktak, amit a helybeliek kastélynak emlegettek.

Az ipari, mezőgazdasági és erdészeti fejlesztésekkel kapcsolatban szükségessé vált a Borossebest Menyházával összekötő keskenyvágányú vasút kiépítése. 1893-ban saját költségén gróf Wenckheim Frigyes megépíttette a kisvasút nyompályáját. Az üzemeltetést az ACSEV által biztosított személyzet végezte.

A kb. 20 km-es vasúti pályaszakaszon kezdetben két gőzmozdony üzemelt, melyeket egy Bécshez közeli kisvárosban gyártottak le. A két mozdony nevei, név szerint Pál és László, a gróf fiainak a nevéből származnak. Évekkel később a mozdonyparkot kibővítettek a Kriszta nevű harmadik mozdonnyal, ami már az aradi vagongyárban került legyártásra.

A kisvasút ipari igénybevétele mellett mód nyílt a környékbeli falvak lakosságának Borossebesbe utazni, vagy onnan tovább, átszállással Arad vagy Brád irányába. Az aradi úri közönség is könnyűszerrel elérhette a gyógyvizeiről és klímájáról híres Menyháza-fürdőt. Egy szerelvényben három osztály volt. Az első osztályon 120, míg a harmadikon 60 fillér volt a menetjegy ára egy 1916-os táblázat szerint.

A menetidő kb. másfél óra lehetett.

Gyerekkoromban, 1961-ben én is utaztam a kisvasúton Menyháza-fürdőre, a vontatás már nem gőzmozdonnyal történt. Ekkor még nem gondoltam, hogy ez volt az első és egyúttal az utolsó utazásom a déznai völgyben, mivel a következő évben a kisvasút működése (69 év után) megszűnt. Ha még napjainkban is üzemelne a kisvasút, nagyszerű idegenforgalmi lehetőségek bontakozhatnának ki. Sajnos, arra a sorsra jutott, mint a többi ipari létesítmény a vasgyár, a kőzúzó, melyek ipartörténeti múzeumok lehettek volna régi gépparkjukkal, de hát a cél éppen ellenkező volt, mindent sorsára hagyni, megsemmisíteni, ami a régmúlt időkre emlékeztetne.

Kiss László
nyugatijelen.com

Forrás: http://erdely.ma/multidezo.php?id=124311&cim=50_eve_szunt_meg_a_borossebes_menyhaza_kisvasut

Megjelenés ideje a forrás oldalon: 2012.08.06. | 07:53




VISSZA AZ OLDAL ELEJÉRE

Minden ami Wenckheim...